1. epizód/ 19. rész

De Harry.....ő most borzasztóan megbántott.....

Nem is tudom elmondani, hogy mit éreztem...borzasztóan csalódott és összetört voltam. Azt hittem, hogy tényleg szeret, és hogy boldogok lehetünk Együtt! Mit is hittem...ő egy sztár! Neki gyönyörű, gazdag, és híres csajok kellenek...nem Én! 

Ordítani akartam, hogy mindenki meghallja a bánatomat. Kikiabálni a világnak, hogy mennyire össze vagyok törve. De nem tettem, csak sírtam és sírtam. Nem bírtam abba hagyni. Azt akartam, hogy vége legyen ennek az érésnek! Nem akartam ezt érezni! Szörnyű volt. A gyomrom egy ökölnyire szorult, látni nem láttam a könny fátyoltól, ami szememet borította be és maga a tudat, hogy nem szeret.

Menekülni akartam innen. Egy olyan helyre, ahol minden szép és tökéletes! 

Törni zúzni akartam...nem vagyok egy olyan típus, de most megtettem volna. Ordítani és rombolni.

Meg ez a hangulat váltakozás...egyszer meghalok, máskor meg ölni akarok.

Azt akarom, hogy Ő is szenvedjen...úgy, ahogyan én is szenvedek most miatta. Azt akarom, hogy megtudja, nekem ez rossz! 

De nem tettem semmit...csak zokogtam ott Jade vállán.

-Csss!-csitított.

-Borzasztóan fáj!-sírtam.

-Tudom!-ölelgetett.

Nem kérdetem honnan tudja milyen érzés lehet, csak hittem neki. Mos nem érdekelt semmi, és senki, csak Ő!

Szeretem! Nem tehetek róla! Szeretem, mindennél és mindenkinél jobban! De eközben borzasztót csalódtam benne, és gyűlölöm is!

Egyszerre...szeretem...és utálom! Nem tudom hogy, de ezt érzem! Azt akarom, hogy neki is fájjon, de közben nem akarok neki fájdalmat okozni! Mit tegyek?

A legjobb lenne meghalni...az mindenen segítene. Mindenen....

De nem teszem meg, mert gyáva vagyok...félek a haláltól...hát szép gratulálok! Egy gyáva ember vagyok!

Élni nem akarok, de meghalni félek...

Miért én vagyok az aki mindig csak a rosszat kapja? Mivel érdemeltem ki? Hogy valaki így bánjon velem? Nem vagyok tökéletes...senki nem az..pontosabban de....Ő az! És ezért utálom! Hogy még kiszeretni se lehet belőle! 

Miért? Miért? Miért?-ez az egy szó kavargott a fejemben.

-Miért?-mondtam ki hangosan is.

-Nem a te hibád!-mondta Jade.

-De...az enyém...nem vagyok neki elég tökéletes!-szipogtam.

-Na jó ezt most hagyd abba! Olyan vagy, mint azokban a hülye szappanoperákban.

Én ezen elmosolyodtam, de egyből elszomorodtam, amint Rá gondoltam.

Fáj, de nem tudom elengedni. Szükségem van rá....de nem tudom, hogy meg tudok-e neki bocsájtani.

-Beszélj vele!-törte meg a csendet Jade.

-Nem! Amint meglátom azt a zöld szempárt, egyből elgyengülök.-vallottam be.

-Akkor hívd fel.-tanácsolta.

-Rendben!-bólintottam.

Kimentem a mosdóba, kicsit rendbe szedtem magam, majd tárcsáztam.

1....2....3 csengés, de semmi...4....5....6...semmi...7...8...9

-Hallo?-szólt bele.

-É-én vagyok!-szipogtam.

-Grace?-hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-I-igen!-csuklott el a hangom.

-Mi a baj? Miért sírsz?-hallottam meg hangján, hogy aggódik.

-Még van pofád megkérdezni?-akadtam ki.

-Nem értem...

-Ne add nekem a hülyét! Pontosan tudod, hogy miről beszélek!-próbáltam meg keménynek tűnni.

-Nem nem tudom!-értetlenkedett.

-Akkor mondjuk nézz fel twitter-re!-mondtam cinikusan.

-Mi?-hallottam a hangján a meglepődöttséget.

Vártam...hátha rájön.

-Na? Rájöttél?-kérdeztem idegesen.

-Uhhh....igen.-fújta ki az eddig bent tartott levegőt.-Nézd! Én sajnálom...részeg voltam..-kereste a kifogásokat.

-Ne! Harry! Kíméljük meg egymást ettől....én szakítani akarok veled!-mondtam ki, amitől a legjobban féltem.

-Ne! Kérlek Grace! Ne tedd ezt velem! Én nem tudtam mit csinálok!-mentegetőzött.

-De én tudom...és ezt akarom!-borzasztó nehéz volt kimondani, de megtettem.

-Grace! Kérlek!-könyörgött.-Én....szeretlek!-mondta ki a világon a legfontosabb szót.

A szívem egy hatalmasat dobbant.

-Ha tényleg szeretnél, nem tetted volna meg!-ráztam a fejem, és szemeimbe újra könny gyűlt.

-Könyörgök!-hallottam a hangján, hogy már-már sír.

-Nem Harry! Engem nem nézhetnek hülyének! Sajnálom, de ez lesz a legjobb mindkettőnknek. Szia!-tettem le a telefont, mielőtt bármit is mondhatott volna.

Mit tettem? Biztos ez volt a helyes döntés?

Igen...talán...dehogy is...hisz é szeretem! De meg kell tanulnia, hogy én nem egy játék vagyok.

Megint elkezdtem zokogni. Előtört belőlem szerintem még az is, mikor kiskoromban elestem a biciklivel.

MINDEN, ami eddig bármilyen fájdalmat is okozott, és nem mutattam ki. Most még a legapróbb dologot is kisírtam.

Ott ültem a falnak dőlve és sírtam.

Nem kívánom ezt az érzést SENKINEK! 

Mikor azt aki szeretsz, el kell engedned! Holott legbelül te is tudod, hogy szereted, de az amit veled tett, túl sok...

Ezt érzem most.

Most talán még jobban össze vagyok törve, mint az előtt.

"Élni nem akarok, de meghalni félek!"

Ez a mondat a legjobban hozzám illő, most ebben a pillanatban.

Mert élnem fölösleges, ha nincs kiért....de meghalni is, ha közben van kiért élni!

Bonyolult ez az egész! Nem tudom, hogy mit csináljak! A szívemre, vagy az eszemre hallgassak?

Mert, ha az eszemre hallgatok, akkor inkább elkerülöm Őt, és nem bocsájtok meg neki, de ha a szívemre, akkor viszont megbocsájtok neki, és boldogan élünk tovább...

De ez nem ilyen egyszerű.

Sőt....bonyolultabb, mint amilyennek látszik...

TO BE CONTINUED....

1. epizód/ 20. rész/1.rész

 Két hét múlva~

 Már több hete, hogy nem beszéltem Vele, de egyszerűen nem tudom kitörölni a fejemből, bárhogy is próbálkozok..Már milliószor nyúltam volna a telefonomért, hogy felhívjam...legalább hogy halljam azt a csodás hangot. Milliószor indultam volna el, hogy legalább lássam Őt. Millió gondolat és még több "ha". Ezért van az, hogy még mindig a szobámba sötétjébe rejtőzve vívok csatát a fejemben. Az egyik felem már Harry ölelő karjaiba vetné magát a másik viszont...a makacs és önfejű Grace semmi pénzért nem keresné.
A hajam összefogva, mégis tiszta szénaboglyaként "díszíti" fejem. Szemeim alatt fekete karikák, az orrom is elég piros már a sok orrfújástól. A ruhám már napok-de az is lehet, hogy hetek-óta Harry egyik pulcsija és az egyik fekete rövid nadrágom, amit megspékeltem még egy vastag zsiráfos zoknival...akárcsak egy óvodás...szánalmasan festek, nem tagadom. De bevallom, hogy nem érdekel..így, hogy nincs Ő, senkinek nem akarok tetszeni.
-Grace! Kérlek segíts a húgaidnak!-hallottam meg anya hangját az ajtóból. Lassan felkeltem az ágyamról és Megan-ék közöz szobájába vettem az irányt. Ahogy az ajtó elé értem egy nagyon is ismerős hang csapta meg a fülem..Liam...
"...Cause I'm not good at making promises..." Majd egy még ismerősebbet..egy túl szívszaggató, mégis angyali hangot.
"But if you like causing trouble up in hotel rooms
And if you like having secret little rendezvous
If you like to do the things you know that we shouldn't do
Baby, I'm perfect
Baby, I'm perfect for you..."
Érzem, ahogy egy forró könnycsepp buggyan ki szememből, amit gyors mozdulatokkal töröltem le onnan. Nem engedtem végig folyni az arcomon...Alig láthatón megráztam a fejem, hátha így egy kicsit gondolatim is a helyükre rendeződnek...bárcsak tudnám, hogy hol a helyük.
-Grace szívem! Vendéged jött!-hallom meg ismét anya hangját. A két húgom szobaajtajának a kilincsét elengedve lassan indultam meg a földszint felé. Kezeimmel a kölcsön pulcsim ujját húzogattam. Az illata még mindig rajta van..az a csodálatos és mámorító illat.
-Bárki is az küld el kérlek!-mentem le a lépcsőn, csakhogy a 'vendég' már bent volt a nappaliban. Egy zöld rövid ujjú pólót viselt, ami előre görnyedt hátán megfeszült, csak úgy, mint izmos karjain. Nyakában ott lógott az arany kereszt, amit még tőlem kapott..Alul egy szakadt fekete csőfarmert és egy kopott orrú barna csizmát viselt. Haját egy szürke sapka fedte, de még így is kilógott pár rakoncátlan göndör tincs. Kezei térdein pihentek és egymást tördelték. Mondatom hallatán rám kapta zöld íriszeit, amitől most is, mint mindig még a térdeim is megremegtek. A lépcső korlátjába kapaszkodva megdermedve bámultam a srácot, aki kezeit a nadrágjához dörzsölve állt fel.
-Szia!-köszönt halkan, egy halvány mosoly kíséretében. Minden erőmmel azon voltam, hogy kinyögjek legalább egy "szia"-t, de egy rohadt hang sem akart kijönni az amúgy elég nagy számon.
-Szia.-nyögtem ki végül rettentő halkan. Magam sem voltam benne biztos, hogy tényleg hallotta-e, mert még én is alig hallottam meg.
-Beszélhetnénk?-lépett közelebb és egyfolytában arcomat kémlelte. Ezúttal már tényleg nem bírtam semmit mondani, csak bólintottam, majd elindultam felfelé és reménykedtem, hogy megérti a célzást és utánam jön.
Majd el süllyedtem, mikor észbe kaptam, hogy az ő pulcsija van rajtam, meg hogy egyáltalán hogy nézek ki.
Szobámba lépve, bezártam az ajtót és leültünk az ágyamra. Pár percig csönd volt...nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, vagy hogy mit kéne csinálnom...csak vártam, hogy megszólaljon végre és megtörje ezt a felettébb kínos csendet.
-Én..nagyon sajnálom ami történt Grace!-nézett rám hosszas hallgatás után.-Nem tudom, hogy mi ütött belém.-nevetett fel erőltetetten és felállt.
-Nézd Harry!-szólaltam meg ismét, ám ezúttal kezdett a hangom inkább a sajátomra, mintsem egy 3 évesére hasonlítani...szerencsére.
-Nem! Te nézd! Tudom, hogy egy barom voltam, vagyok és hogy nem kellett volna ezt tennem, sem most, sem akkor Taylor-ral..-elakartam neki mondani, hogy már nem haragszok és hogy csak azt akarom, hogy öleljen magához és édes rózsaszínű ajkaival kényeztesse enyéim.
-Harry!-szólaltam meg, de ismét közbe vágott.
-Tudnod kell, hogy szeretlek és bármit megtennék, hogy visszanyerjem a bizalmad.-nézett rám komolyan, mégis kétségbeesetten.
-Én..-szólaltam meg ismét, de ő megint csak belevágott mondandómba.
-Bármit..csak még egy esélyt adj!-fogta meg kezeimet. Zöld íriszeivel lelkemig hatolt és ha akartam volna sem tudtam volna nemet mondani.
-Harry én..-kezdtem bele, ám ezúttal csendben figyelte mit akarok mondani.-Én..-egyszerűen nem tudtam, hogy mit mondjak. Csak a rózsaszín ajkaira tudtam koncentrálni. Hirtelen és borzasztó gyorsan csaptam le rájuk. Egyszerűen nem bírtam tovább és éreznem kellett őt. Ő egy pillantra meglepődött, de rögtön visszacsókolt és kezeit derekamra vezette. Én pólója alatt kidolgozott felső testén simítottam végig.
Hirtelen a combjaim alá nyúlva kapott ölébe, mire én automatikusan kulcsoltam lábaimat dereka köré.
Na persze ebből még semmi nem lett, de nem is annak volt itt az ideje..hanem, hogy végre együtt legyünk.

-Körülbelül a repülő leszálltáig haragudtam rád.-vallottam be az ágyon-azon belül is- a mellkasán pihenve. Zavaromban apró mintákat rajzoltam az ujjaimmal kockás hasára. Ő mondatom hallatán édesen felnevetett, amin nekem is vigyorognom kellett.
-Tudtam hogy nem tudsz rám haragudni.-puszilt hajamba vigyorogva, mire a gyomrom jóleső bizsergéssel jelezte, hogy nagyon is élvezem a helyzetet.
-Harry én..-feljebb ülve a kezemen megtámaszkodva néztem rá. Ő mosolyogva fürkészett. Arcáról le sem lehetett vakarni azt a jól ismert huncut mosolyt, ami látni engedte gödröcskéit.-Én..-kerestem a szavakat, de egyszerűen csak egy szó villogott a fejemben.-Szeretlek.-mondtam ki hangosan is, majd tekintetem mellkasáról.-ugyan is eddig ott tartottam-visszavándorolt gyönyörű zöld szemeibe. Az ő arcán csak még nagyobb lett a mosoly, majd ajkai gyengéden bekebelezték az enyéim.
-Én is szeretlek Grace!- adott egy óvatos puszit az orromra, mire én kislányosan felkuncogtam.
Visszahelyezkedtem a mellkasára és lehunytam szemeimet.

Mikor felkeltem, Harry már nem volt mellettem, ami egy nagy űrt képzett bennem. Hajamba túrva,-amiből Harry vette ki a hajgumit-ültem fel a nagy franciaágyamban. Körbe néztem és elmosolyodtam, miközben visszagondoltam az elmúlt pár órára. Oldalra fordulva megpillantottam egy apró cetlit, amin azt az ismerős kézírást fedeztem fel, amit 1000 közül is megismernék.

Jó reggelt, Csipkerózsika! Tízkor kezdődik a koncert, kilencre légy a házatok előtt, Paul érted megy és még mielőtt felhívnál, hogy megkérdezd, hogy mit vegyél fel, megmondom neked most, hogy MINDENBEN gyönyörű vagy, szóval ne aggódj! Várlak a hátsó bejáratnál!
xoxo Harry

Elmosolyodtam, majd a fiókomba rejtve a kis üzenetét indultam el a fürdőbe készülődni. Egy gyors zuhanyzás után felvettem a fehérneműmet és a tükörben végig nézve magamon eszembe jutott Harry levele..hogy mindegy miben megyek, mert mindenképp gyönyörű vagyok, ami amúgy egyáltalán nem igaz, tőle hallani-olvasni-még is más..olyankor elhiszem, hogy tényleg így van... Egy gyors képet készítve már el is küldtem neki egy kis szöveggel megtoldva;

"Így is megfelelek majd?"

Végül magamra vettem néhány VALÓDI ruhadarabot és a PlayBoy-os parfümömből magamra fújva, késznek nyilvánítottam magam. A táskámba dobálva néhány fontosabb dolgot (telefon, korrektor, parfüm, dezodor, stb.)indultam el lefelé a földszintre. A táskámban rezegni kezdett a telefonom, amit nagy nehezen de sikerült kihalásznom onnan, hogy megnézzem ki írt.
"Ugye tudod, hogy kifogsz csinálni?"
A szöveget elolvasván elnevettem magam, majd a készüléket vissza süllyesztve a táskámba benéztem a nappaliba, hogy elköszönjek a családom ott lévő tagjaitól. Miután ez megtörtént kimentem a ház elé, viszont az ismerős fekete furgon még sehol nem volt, így a lépcsőnkre leülve várakoztam..